Központifűtések vízveszteség bemérése, műszeres csőtörés vizsgálata
A fűtési szezon kezdete sokunknak komoly fejtörést okozhat, abban az esetben, ha a beüzemelés során bebizonyosodik, hogy központi-fűtési hálózatunk elengedi, ejti a víznyomást.
A kezdeti ijedtség után alaposan vizsgáljuk meg a hálózat összes szerelvényét és kötéseit, hiszen sok esetben „csak” a légtelenítőszelep, biztonsági szelep, esetleg a tágulási tartály hibájával kerültünk szembe.
Abban az esetben, ha az alapos vizsgálódásaink még mindig nem vezettek eredményre, úgy valószínűsíthető, hogy csőtöréssel, csőszivárgással van dolgunk. Szerencsés esetben a meghibásodás az emeleti szint padlózatában vagy látható helyen átnedvesíti a környezetét, mely támpontul szolgál a bontáshoz, ezzel együtt pedig a hiba javítására is lehetőség nyílik.
Kevésbé kedvező meghibásodásnak számít, ha a fűtési hálózat vize oly módon tűnik el, hogy az semmi külső nedvesedést nem okoz.
Ilyenkor nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a rendszerünk azonnal leáll, ha az üzemi nyomás a kritikus szint alá csökken.
Vizsgáljuk meg, hogy mennyi idő alatt veszti el a rendszerünk az üzemeléshez szükséges folyadékot ill. próbáljuk kikalkulálni, hogy ez számszerűsítve, hozzávetőlegesen mennyi vizet jelent.
Ez a kalkulált mennyiség inkább csak a csőtörés vagy inkább csőszivárgás bemérésénél lehet segítségére a szerelőnek, de nagyobb rendszerek esetén számításainkkal prognózist készíthetünk az elszivárgó víz statikai következményeire is.
Általánosságban viszont kijelenthetjük, hogy a fűtési rendszerek szivárgásai nem jelentenek statikai veszélyeket.
Ellenben a nyomóvezetékek csőtörései vagy tartós szivárgásai alámoshatják az alapot, válaszfalat, egyéb tartóelemeket, mely mint tudjuk komoly következményekkel járhat. Ezen esetekben ne tétlenkedjünk, hanem azonnal keressük meg a csőtörés pontos helyét és orvosoljuk a vezeték hiányosságait.
Na de térjünk vissza a központi-fűtések csőszivárgásaihoz. A rejtett vízveszteségek beazonosítása műszerek segítsége nélkül lehetetlen, de legalább látnoki kvalitások szükségeltetnek a szivárgások felkutatásához.
Annak még kisebb az esélye, hogy olyan látnoki képességeket birtokló csőtörés vizsgálatára szakosodott személyre akadunk, ki megfelelő épületgépészeti ismereteket is magáénak mondhat.
Tehát a kör kezd leszűkülni. Nagyon leszűkülni. Végletesen leszűkülni.
Összefoglalom: Tehát a víz-központifűtés szerelő látnok kilőve, de lagalábbis ritka jelenség. Tovább keresve olyan szakemberre van szükségünk, aki a legmodernebb berendezések birtokában és segítségével, meg természetesen magas szintű szakmai ismeretek támogatásával megkeresi és lokalizálja a víz-fűtési rendszerünket érintő csőtöréseket, csőszivárgásokat, vízveszteségeket.
Amennyiben opcióként a meghibásodás elhárítása is szerepel a választott szakember szolgáltatási körébe, úgy ne tétlenkedjünk, megtaláltuk a tűt a szénakazalban. 🙂
Telefonáljunk!
Nem kevesebb célt tűztem ki magam elé, minthogy mindezen felsorolt feltételek maradéktalanul teljesüljenek, egyben az összes csőtörés és vízszivárgás feltárásra kerüljön a modern vizsgálati lehetőségek áldásos következményeképp.
Lehetőségeim tárházában szerepel több igen fejlett akusztikus csőtörésvizsgáló berendezés, jelzőgázos szivárgásvizsgátló, nagyfelbontású thermokamera, elektronikus nedvességmérők, korrelátorok.
Természetesen magam is törekszem a legmagasabb szinten teljesíteni a megrendelői és szakmai elvárásokat, hogy a műszeres csőtörés és csőszivárgás területén a legmagasabb szolgáltatási szintet teljesítsem.
A csőtörés bemérésekről, a csőszivárgási technológiákról a rövid ismertetését megtalálja a
> Műszeres csőtörés vizsgálatok bejegyzés cím alatt.
Kedves Gyula! Nagyon köszönjük a segítségedet! Nálunk a fűtésrendszerben volt a probléma, a víz elszivárgott valahol a padlóban, de látható nyoma nem volt! Így némi keresgélés után akadtunk rád a neten! Mi Nyíregyházán lakunk és sajnos itt és a környéken senki sem foglalkozik csőtörés műszeres vizsgálatával! Már telefonon is nagyon segítőkésznek mutatkoztál,és szerencsére vállalod azt is, hogy akár több száz kilométert utazol egy munka érdekében! Ahogy telefonon ígérted két napon belül jöttél is! Telefonon jelezted felénk azt is, hogy egy kicsit késni fogsz a megbeszélthez képest (de ezt végül is nem lehet kiszámolni előre egy ilyen nagyobb távolságnál)! A vizsgálatokat lelkiismeretesen, többféle eszközzel is elvégezted és sikeresen meg is találtad a hibát! A hiba feltárásra és kijavításra került, és azóta működik a fűtésünk, ami az időjárás miatt és a pici lányunk miatt is nagyon fontos volt számunkra! Mindenben korrekt voltál, árban is! 🙂 Az utóbbi idők negatív szakemberei után üde színfolt voltál számunkra, csak ajánlani tudunk! Még egyszer nagyon köszönjük! Üdv: Hutásné Marcsi