Magam részéről fontosnak tartom, hogy a műszeres csőtörés bemérés során feltárt vezetékhibát, csőszivárgást, épületgépészeti hiányosságot lehetőleg az a személy javítsa és szüntesse meg aki a csőtörés bemérést elvégezte.
Ezzel sok félreértés elkerülhető hiszen a csőtörés behatárolás után feltárás következik, melyben a Megrendelő bizonyosságot szerez az általa megfizetett szolgáltatás minőségéről, vagyis a csőtörés behatárolás pontosságáról.
A mérést végző szakember pedig bizonyítja, bizonyíthatja szakmai rátermettségét, hozzáértését, azaz felmutatja, hogy az általa nyújtott szolgáltatás lefedte az általa ígéreteket és Megrendelői elvárásokat.
Kettő az egyben műszeres szolgáltatás
Természetesen a kettő az egyben szolgáltatás nem mindig tud megvalósulni, hiszen egyrészt a Megrendelő dönti el, hogy mely személyt bízza meg a csőtörés kijavításával, ill. a csőtörést lokalizáló szakember sem tud minden esetben részt vállalni a hibaelhárítás folyamatában.
Fontosnak tartom azonban, hogy a csőtörés bemérő szakember végigkísérje a teljes javítás folyamatát, ugyanis a hibaelhárítás és feltárás során felmerülhetnek olyan nehézségek és nem várt komplikációk, melyek amennyiben megjelennek, azonnali beavatkozást igényelnek. Ezek a javítás során fellépő nehézségek ismételt műszeres támogatást is igényelhetnek, többek között nyomvonal meghatározást, vagy egyéb kontroll vizsgálatot.
A műszeres bemérő szakember végezze a hibaelhárítást
Ennek okán igen előnyös, ha a bemérő szakember végzi a hibaelhárítást, hiszen a hibameghatározás során szerzett információk nagyban támogatják a sikeres és kis területen megvalósuló munkavégzést. Magam sem tudom mindegyik általam bemért csőtörést megjavítani, ilyen esetben felkészült és magasan képzett kollégám segít a feladat megoldásában, akinek minden javítással kapcsolatos mozzanatáról tudomásom van.
Úgy alakítva elfoglaltságaim, hogy probléma esetén egy órán belül támogatást tudjak nyújtani egy nemvárt komplikáció elhárításában.
‘Kisegítő’ kollégám magasan képzett szakember 30 év feletii szakmai tapasztalattal és rendkívül sikeres önálló épületgépészeti praxissal bír. Büszke vagyok rá, hogy idestova 15 éve segíti munkámat, melyet magam igyekszem megbecsülni és viszont segíteni Őt praxisában fellépő komplikált eseteinek felszámolásában. Ha egy igazán képzett szerelőre van szüksége – nagyon szívesen megadom kollégám nevét, elérhetőségét, garantáltan nem fog csalódni munkájában.
Ideális, ha egy kézben összpontosul a teljes munkafolyamat
Fontos tehát az egy kézben történő hibaelhárítás, hiszen kizárólag így biztosítható hatékony és gyors problémamegoldás. Igyekszem minél tökéletesebb szolgáltatást biztosítani, így igény esetén a hibaelhárításra burkoló szakemberrel érkezem, aki szintén olyan jellem birtokosa, aki mind emberileg, mind pedig szakmailag a legjobbak közé kvalifikálta magát. A fentiek említése mellet nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen meglátásom szerint ezek az igényes szolgáltatás ismérvei. Ennek okán pedig kizárólag olyan szakemberekkel működöm együtt, akik ugyanezen minőségi alapelvek mentén cselekednek, kiemelkedő emberi kvalitásaik munkában és azon kívül is megmutatkoznak.
„Mutasd meg cselekedeteid és én megmondom ki vagy!”
Végezetül pedig lássunk két fotót példaként, hogy mi történik akkor, ha feltárás során szembesülünk azzal, hogy itt bizony további burkolat bontás szükséges, annak ellenére, hogy az előzőleg megvalósított csőtörés bemérés teljesen pontos volt. Sajnos azonban a feltárt csővezeték olyan korrodált volt, hogy további bontásokat volt szükséges elvégezni a szakszerű javítás érdekében. No és természetesen van úgy, hogy nem is érdemes belekezdeni egy 50-60 éves csővezeték hiba elhárításába, ugyanis nem biztosítható a későbbi üzembiztos működés. A képen látható vezeték rendszer megmentésre került, nagyjából egy méteren történt csővezeték cseréjével. Íme a korrózió általi eredmény:


Elolvasásra ajánlom:
- Műszeres csőtörés bemérés
- A műszeres csőtörés bemérés szakszavai
- Műszeres csőtörés bemérés 1. – az alapok
- Mi jelzi, ha csőtörésre kell gyanakodnod?


